Szemrevaló, keskeny utca,
két szekér is alig fér el,
ló patája hosszan dobban,
istállóban fecske fészkel.

Mezítlábas a szegénység,
földeket is vihar verte,
a tyúkólban jérce, pár van,
ház tetejét szél lengette.

Hegedűszó tekergőzik,
bogot köt a bágyadt csendre,
siránkozik szakadt húrja,
hogy a búját elfecsegje.

Újra sarjad minden átok,
tüskefája konok fajta,
tövisével lelkem marja,
égbe nyúlik fel egészen.

Páros tánca ellenfényben
félfordulós, dísztelen,
fehér helyett feketében
szűk járat a szíveken.

Aprók a kis ablakszemek,
de lakóik messze látnak,
nincs határa képzeletnek,
határtalan rejtett vágynak.

Csak az utca marad rövid,
porban gázol, sarat dagaszt,
elvágyódva néznek messze,
ott maradnak sorshoz kötve.