November utolsó hetében minden az angol nyelv tanításáról-tanulásáról szólt. A december 1-jével záruló hatnapos eseménysorozat minden napján valami különlegesség várta a gimnázium angol nyelv iránt érdeklődő diákjait és a környező általános iskolák meghívott pedagógusait, tanulóit.
A nyelvi hétnek több célja volt. Ezek közül a legfontosabb a rendezvénysorozatot finanszírozó TÁMOP-3.1.4 pályázat projektcímében megfogalmazott cél is: „Innováció a Bocskaiban”. A fő hangsúly itt a tanítás gyakorlatának megújításán van.
A Szerencsi Általános Művelődési Központtal együttműködésben a gimnázium tanárai javasolták egy a Szerencsi Rákóczi vár történetét bemutató interneten elérhető magyar nyelvű előadás angol nyelvű változatának megalkotását a gimnázium tehetséges tanulói által. Az ötletre Csider Andor igazgató úr a Szerencsi Általános Művelődési Központ vezetője támogatásával és értékes díjak felajánlásával reagált.
A projekt kétfordulós csapatmunkában valósult meg, amely során a diákok első lépésben kis teamekben lefordították angol nyelvre a magyar ismertetőt. Az elkészülő produktumokat a gimnázium és a Rákóczi Általános Iskola amerikai idegennyelvi tanárai, Mr és Mrs Fronza lektorálták, majd a 17 csapat fordításából a gimnázium angol nyelvi munkaközössége összeollózott egy mesterpéldányt, amely a hamarosan az interneten is elérhető ismertető videó szövegét adja. Az ezt követő lépés pedig a szövegek értő, szép kiejtéssel történő felolvasása volt a gimnázium tanáraiból álló zsűri előtt. A diákok számára értékes nyeremények tették vonzóvá ezt a fajta megmérettetést, míg a szervező tanárok nevelési célja nem az egyes egyén teljesítményének mérése, hanem a közös csapatmunkában létrehozott nyelvi alkotás, a projektszemlélet és a problémacentrikus nyelvoktatás voltak. Az ilyen szemléletű nyelvoktatás a tanulókat a jövőbeli munkaerőpiaci elvárásokra kívánja felkészíteni a múlt akadémista-elméleti szemlélete helyett.
Emellett helyet kapott a rendezvénysorozatban egy angol nyelvi teaház, ahol elsősorban az alsóbb évfolyamos diákok játékos kvízek, társasjátékok formájában kaptak ízelítőt az angolszász kultúrából.
További érdekesség volt a miskolci Saturnus Nyelviskola nyelvvizsga-tájékoztató foglalkozása, próbanyelvvizsgája azok számára, akik éppen a középfokú nyelvvizsgázás előtt állnak. Itt a diákok tesztelhették felkészültségüket egy esetleges közeli jövőbeli nyelvvizsga előtt a különböző képességterületeken az olvasástól kezdve a hangzó szövegértésen át a szóbeli társalgásig.
A rendezvénysorozat csúcsaként pedig december elsején ismét megrendeztük a Bocskai életében már hagyományokra visszatekintő képleíró versenyt, ahol ismét szép számmal képviseltették magukat a környékbeli általános iskolák tehetséges angolul tanuló diákjai is a Rákóczitól a Bolyain át a taktaharkányi általános iskoláig. Ez a már szintén hagyományossá váló ’vendégség’ különösen fontos a Bocskai életében, hiszen szorosabbá teszi a szakmai kapcsolatot a gimnázium és a környező iskolák tanárai között.
Ezen a versenyen közönség előtt kellett képekről beszélniük a versenyzőknek. A megmérettetés három kategóriában zajlott. A kicsiknek otthonról hozott képek alapján kellett számot adniuk angol nyelvi tudásukról. A középső kategóriásoknak a versenyen kapott képekről kellett referálniuk húszpercnyi felkészülés után. A felsőfokú aspiránsoknak már felkészülés nélkül kellett idegen nyelvű, összefüggő beszédet tartaniuk a képek által megjelenített témáról, a családtól kezdve az Európai Unión át a környezetvédelemig.
A rendezvénysorozat során több mint 400 tanulót mozgattunk meg; sokuk több eseményen is részt vett a hét során. A szervezés pedig nem valósulhatott volna meg a gimnázium önkéntes diákjaiból álló segítő csapata nélkül.
Szerencs, 2014. december 02.
Éliás Balázs
szervező
A rendezvény a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0394 "Innováció a Bocskaiban" című projekt keretében valósult meg. |