Siker Hajdú – Moharos Országos Földrajz Versenyen
Ma 2024. 3. 29, péntek, Auguszta napja van.
Holnap Zalán napja lesz.
Az általad nézett oldal: Címlap Az iskoláról Tanulmányi versenyek Versenyeredmények Siker Hajdú – Moharos Országos Földrajz Versenyen

altA Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola idén 5. alkalommal rendezte meg a Dr. Hajdú - Moharos József Országos Református Földrajzi Tanulmányi Versenyét, melyen a versenyzők népesség- és gazdaságföldrajzi, valamint topográfiai tudásukat bizonyíthatták. A verseny első írásbeli fordulójának eredményei alapján a 2017. február 11.-én Karcagon megtartott országos szóbeli döntőbe jutott a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium két tanulója a 10. A osztályból, ahol nemes és magas színvonalú küzdelmet követően Bárdos Flóra a 8. helyezést, míg Bogoly Levente a 10. helyezést szerezte meg. A tanulók felkészítője Jancsovszki Máté, a Gimnázium történelem-földrajz szakos középiskolai tanára volt.

 

 

alt