November első laudációján Sándor atya számba vette az elmúlt két hét ünnepeit, kezdve azt a mindenszentekkel és a halottak napjával. A sort –Márton nap lévén- a Szent Mártonról való megemlékezés zárta.
„Áldozat nélkül nincs vallás”- hangsúlyozta az atya, amikor mindenszentek ünnepének történetét elevenítette fel. A nyugati egyház IV. Bonifác pápának köszönhetően emlékezik meg a vértanúkról és az összes szentről, de a november elsejei dátumot IV. Gergely pápa tette egyetemessé és hivatalossá.
Itt kapott helyet egy vatikáni hír, miszerint tizedszer rendezték meg a Szentek Futamát Rómában, a sport és a szolidaritást egyesítésének nevében. Ezúttal a nevezésekből befolyt összeget az indiai „kis menyasszonyok” javára fordították.
Az ünnep második napja a halottak napja, ami a XI. századtól terjed el a keresztény egyházban. Az egyház a testi feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedeteit.
Az adoráció Szent Márton történetével ért véget, azzal a szentével, aki a jóságnak, a jócselekedeteknek a szentje, aki úgy ajándékoz, hogy közben felemel, nem pedig megaláz.
A Jóisten a mi jócselekedeteinket is figyeli és gyűjti, és az örök életben így leszünk majd mi is „gazdagok”.
Sebestyén Amália