Megyei második helyezés
Ma 2018. 10. 22, hétfő, Előd napja van.
Holnap Gyöngyi napja lesz.
Az általad nézett oldal: Címlap Az iskoláról Aktuális Megyei második helyezés
Megyei második helyezés

altA miskolci Diósgyőri Gimnázium, a Miskolci Egyetemmel és a miskolci Herman Ottó Múzeummal közösen szervezett „Vaskobak” megyei geológiai vetélkedőt. Az első írásbeli forduló eredményei alapján a 2017. december 02.-án, szombati napon megrendezett szóbeli döntőbe jutott a Bocskai István Katolikus Gimnázium csapata, ahol bizonyíthatták felkészültségüket a természetföldrajz, illetve az ásvány- és kőzettan területein. A Bocskai István Katolikus Gimnázium csapata szoros versenyben végül, mindösszesen egyetlen versenyponttal lemaradva az előkelő megyei második helyezést érte el. A csapat tagjai: Tóth-Szőke Patrik 11. H, valamint Bárdos Flóra és Bogoly Levente 11 A osztályos tanulók voltak. Felkészítő tanáruk Jancsovszki Máté, a Gimnázium történelem – földrajz szakos tanára volt

alt