A Vízkereszthez kapcsolódó január 5-i laudáció a víznek, a hitélet rítusaiban való megjelenését állította középpontba, míg január 12-én arról hallhattunk, hogy mekkora jelentősége van a víznek a mindennapokban.Ha értékesnek tartjuk, akkor vigyázzunk rá, gondozzuk és őrizzük vízkészletünk tisztaságát, hiszen az nemzeti kincsünk.
Az ember –társas lényként-- emberi kapcsolatait is folyamatosan ápolja. Ehhez kaptunk útmutatást a megbocsátás-kibékülés értelmezésével, melyet a Miatyánk is tartalmaz:
„…és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk…”
Ha képtelenek vagyunk rá, lelki teherként cipeljük azt, mely mérgezi hétköznapjainkat, testi tüneteket produkálva, s előbb-utóbb beteggé is tesz bennünket. Megbocsátani tehát nem a másikért, hanem önmagunkért kell: lelki békénkért, egészségünkért.
A dobozban elhelyezett, lassan rothadó barack példája érzékeltette: ha sokáig hordozzuk sérelmeinket, az rengeteg energiát elszív tőlünk, felemészt bennünket, s egyre távolabb kerülünk a mindannyiunk által óhajtott harmóniától.

Vitányiné Papagorasz Heléna