KATOLIKUS TALÁLKOZÓ - 2018. MÁRCIUS 28.
Ma 2024. 4. 20, szombat, Konrád, Tivadar napja van.
Holnap Konrád napja lesz.
Az általad nézett oldal: Címlap
KATOLIKUS TALÁLKOZÓ - 2018. MÁRCIUS 28.
Írta: Szemán Artúr   
2018. április 05. csütörtök, 09:05

altAz EFOP-1.3.5-16-2016-00723. sz. „Társadalmi szerepvállalás a közösségek fejlesztésével a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban” című pályázat keretén belül Katolikus találkozót szerveztünk 2018. március 28-án.

A Katolikus találkozó első állomása a szerencsi Munkás Szent József templom volt, ahol a Húsvéti szentmisén vett részt a gimnázium összes tanulója és pedagógusai.

A szentmise után 110 fős csoport indult két busszal Monokra, ahol Rácz Bertalan plébános fogadott minket a Sarlós Boldogasszony római katolikus templomban.
A plébános úr ismertette a templom és a Kálvária-hegy történetét,a majd Demeterné Bártfay Emese polgármester asszony Monok történelmébe avatott be minket.

A diákok műsora után a csoport közös sétát tett a Kálvária hegyre, ahol Kocsis Sándor plébánossal közös imát mondtunk el.

Szerencs, 2018. április 5.

Dr. Gál András PhD
igazgató