Becsengettek! Megkezdődött a 2018/2019-es tanév.
Ma 2018. 10. 22, hétfő, Előd napja van.
Holnap Gyöngyi napja lesz.
Az általad nézett oldal: Címlap Az iskoláról Aktuális Becsengettek! Megkezdődött a 2018/2019-es tanév.
Becsengettek! Megkezdődött a 2018/2019-es tanév.

altA hosszú, forró nyár végén 2018. augusztus 31-én, pénteken került sor a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium 65. tanévének megnyitójára. A Himnuszt a diákok és tanáraik együtt énekelték, melyet Takács Zsanett 11. A osztályos tanuló szavalata és Danyikó Dorka 12. A osztályos tanuló éneke követett.

Dr. Gál András igazgató úr köszöntötte a megjelent vendégeket, szülőket, pedagógusokat, tanulókat. Külön üdvözölte az új 7. és 9. évfolyamos tanulókat, akiknek mielőbbi beilleszkedést és eredményes, boldog „Bocskais létet” kívánt. Tájékoztatta a diákokat a személyi változásokról, a nyár folyamán végzett felújításokról, ismertette a tanév kezdésével kapcsolatos tudnivalókat, majd a 2018/2019-es tanévet hivatalosan is megnyitotta.
Végezetül Gazdóf Miklósné igazgatóhelyettes az elkészült órarendről és az első hét aktuális teendőiről tájékoztatta a diákokat, majd valamennyi kollégának és tanulónak örömteli tanévkezdést kívánt.
Egeresiné Gáliczki Szilvia
szaktanár