A Bocskai István Katolikus Gimnázium három tanára, valamint tizenegy diákja Törökország mesés fővárosába, Isztambulba látogatott el a tolerancia jegyében szervezett Erasmus program keretében.
Sokunk számára ez volt az első alkalom, hogy a felhők tetejéről pillanthattunk le a világ egy másik szeletére. Isztambuli földet érésünket követően első ízben belekóstoltunk a török mentalitásba és abba, hogy milyen is egy közel 18 milliós lakosságú városban tömegközlekedni.
Egy apró, külvárosi, otthonos középiskolában barátaink vártak minket szívmelengető vendégszeretettel és már-már családtagként fogadtak bennünket. 

A második napunk során egy kreativitásunkat alaposan igénybe vevő karikatúra-rajzoló verseny során volt alkalmunk csapatokká összekovácsolódni. Ezután számtalan szemet gyönyörködtető mozaikot és freskót tekinthettünk meg a Kariye bizánci katedrálisban. Ezek mind nagyon érdekes, apokrif, azaz a Bibliából kimaradt, de bibliai témájú történeteket mesélnek el. Ezt követően Isztambul hatalmas bevásárló-és szórakozó negyedében, az Istiklal Sugárúton és a Taksim Téren sétálgattunk, valamint a Galata tornyot is utunkba ejtettük. A napot hajókázás koronázta az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoroson, a Boszporuszon. Közben természetesen a kávézás mellett a nagy kultusszal övezett, tradicionális török teázás sem maradhatott el, sok cukorral, tulipános csészéből…
A Törökországban töltött hét legmozgalmasabb napját a Hagia Sophia felfedezésével indítottuk. Ezután az ezeregyéjszaka meséinek hangulatát megidéző szultáni palotakomplexum, a Topkapi Szeráj világában vesztünk el néhány órára. Egy percre sem volt megállás; a Kék Mecset szőnyegén ülve mind Törökországnak, mind magának az iszlám vallásnak egy másik, közelebbi arca tárult elénk. Ezt követte a Nagy Bazár; egy igazi kincsesláda, ahol megtanultunk keleti módra alkudozni. „Alkudni nem lehet, …kötelező!” Bennem olyan érzéseket hagyott az a röpke néhány óra, mintha minden, amit ott láttunk és tapasztaltunk, az illatok, színek és emberek kavalkádja, ez mind új kapukat nyitott volna meg bennem valami ismeretlen, hívogató világ felé. A Fűszerbazárban az émelyítően édes török csemegék, rózsa ízű különlegességek, a fekete tea, a kávé aromája, a szirupban tocsogó baklava, parfümök, selymes kendők ismétlődés nélküli, kifogyhatatlan mintákkal a lehető összes színkombinációban pompázva, ékes csecsebecsék, faliszőnyegek, kerámiák, kandírozott gyümölcsök …minden, ami szem-szájnak ingere.
Az áprilisban, iskolánkban megrendezett, nagy sikert aratott táncház hangulatát sikerült Isztambulban is megidéznünk egy közös táncest során. Úgy gondolom, az összes természetes ügyetlenkedés ellenére mindannyian jól szórakoztunk, sőt ezek az apróságok tették egésszé a képet. Én ekkor észleltem a legerősebben azt, hogy valóban egy közösséggé formálódtunk és szerencsésnek érzem magam, amiért én is a tagja lehetek ennek a közösségnek.
A Nyugat és Kelet határát képező metropolisz ezer arcát mutatta meg nekünk. Fáradt, elmacskásodott izmokkal, de még a fogunk alatt ropogó, tömény cukoráradat ízének eleven emlékével érkeztünk meg Szerencsre. Ugyanaz az izgalom dolgozott minden porcikánkban, mint ami az utazás előtt. Hajtott minket a vágy, hogy mindent úgy meséljünk el otthon, hogy egy kis időre a családunk is úgy érezze, jártak velünk ebben a „csoda-országban”.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy a program utolsó fordulója során ez a kis csapat eljuthasson Törökországba és tengernyi élménnyel gazdagabban térhessen onnan haza. Úgy gondolom, hogy ezelőtt egyikünknek sem volt még ilyen különleges utazásban része, és ha visszaforgathatnánk az idő kerekét, mind visszamennénk annak a bizonyos hétnek a kezdetére, de nem azért, hogy bármit is kijavítsunk, hanem, hogy újra átélhessünk mindent úgy, ahogy akkor és ott is tettük.

Karasz Flóra - 12.B