Sándor atya a február 16-i adorációt a nagyböjt időszakának szentelte. Elmagyarázta a nagyböjt lényegét, elmondta, hogy a 40 napos böjt a hitbe való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás időszaka. Hangsúlyozta, hogy az „Öltözz pirosba” mozgalom tökéletesen beleillik a nagyböjt kezdeti időszakába, hiszen, ha valaki ezt komolyan veszi, az ezen a napon, illetve ebben az időszakban megáll a 21.század rohanó életében, hitében elmélyül, önvizsgálatot tart és megpróbálja más emberek szánalmas életét, nyomorúságát is átérezni és most konkrétan a pécsi Dóri ház lakóinak segít. Az adoráció végén Sándor atya mégegyszer kiemelte, hogy legyen a nagyböjt, az ima, az alamizsna és a böjt időszaka, amikor kérhetünk, lemondhatunk és fejleszthetjük önfegyelmünket.

Sándor Atya adorációját azzal kezdte, hogy mennyire fontos, hogy jóban legyünk embertársainkkal, hiszen a Jóisten a szeretetét sokszor más embereken keresztül tudja továbbítani az egyes emberek irányába. Elmondta, hogy a most kezdődő téli olimpia is ennek a megbékélésnek lehet az egyik jelképe. Beszédét azzal folytatta, hogy a lelki és testi szenvedések sokszor járnak együtt, aminek kiindulópontja lehet esetleg a család tagjainak erőszakos viselkedése. A lelki betegségek gyógyításának egyik módja az imádság lehet, míg a testi fájdalmak, betegségek ellen a legjobb megoldás, ha betartjuk az előírásokat, pl. az időjárásnak, és nem a divatnak megfelelően öltözködünk.  Végül a betegek szentségéről szólt, ami a Jóisten irgalmának, szeretetének a jele. Kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy egy haldokló ember részesüljön ebben a szentségben, és így ne féljünk hozzájuk papot hívni.

Sándor Atya a január 19-ei adoráción először Ferenc pápa chilei útjáról beszélt. Közvetítette a Szentatya üzenetét: „Ma imádkozzunk mindazokért, akik szenvedtek és meghaltak, azokért, akik minden nap a vállukon hordják az igazságtalanság súlyát”. Őszentsége arra bíztatta a chileieket, hogy merjenek egy jobb jövőről álmodni.

Sándor Atya a január 19-ei adoráción először Ferenc pápa chilei útjáról beszélt. Közvetítette a Szentatya üzenetét: „Ma imádkozzunk mindazokért, akik szenvedtek és meghaltak, azokért, akik minden nap a vállukon hordják az igazságtalanság súlyát”. Őszentsége arra bíztatta a chileieket, hogy merjenek egy jobb jövőről álmodni.
Ezután a plébános úr a Jézussal való kapcsolatunk fontosságáról szólt. A Megváltó és tanítványai közti kötelék példáján arra bíztatott bennünket, hogy legyünk lelkesek ez ügyben, mert akkor meglesz a hitünk. Elmondta, hogy ennek a kapcsolatnak a kiépítése és megerősítése azonban hosszú folyamat. Az a cél, hogy mindazt, amit fiatal korunkban megismerünk Jézusról, a későbbi életünk során tudjuk majd alkalmazni a kapcsolatainkban, mindennapjainkban, hogy teljes életet élhessünk ezáltal.
Az adórációt – szokásunkhoz híven – közös imádsággal zártuk.
Szegedi Mária
 

A Vízkereszthez kapcsolódó január 5-i laudáció a víznek, a hitélet rítusaiban való megjelenését állította középpontba, míg január 12-én arról hallhattunk, hogy mekkora jelentősége van a víznek a mindennapokban.Ha értékesnek tartjuk, akkor vigyázzunk rá, gondozzuk és őrizzük vízkészletünk tisztaságát, hiszen az nemzeti kincsünk.
Az ember –társas lényként-- emberi kapcsolatait is folyamatosan ápolja. Ehhez kaptunk útmutatást a megbocsátás-kibékülés értelmezésével, melyet a Miatyánk is tartalmaz:
„…és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk…”
Ha képtelenek vagyunk rá, lelki teherként cipeljük azt, mely mérgezi hétköznapjainkat, testi tüneteket produkálva, s előbb-utóbb beteggé is tesz bennünket. Megbocsátani tehát nem a másikért, hanem önmagunkért kell: lelki békénkért, egészségünkért.
A dobozban elhelyezett, lassan rothadó barack példája érzékeltette: ha sokáig hordozzuk sérelmeinket, az rengeteg energiát elszív tőlünk, felemészt bennünket, s egyre távolabb kerülünk a mindannyiunk által óhajtott harmóniától.

Vitányiné Papagorasz Heléna