A mai adoráción történeteket kaptunk különböző típusú találkozásokról. Rögtön az első példa a harmadik típusú találkozások köréből került ki. Híradást kaptunk egy a közelmúltban rendezett konferenciáról, ahol az egyház és a NASA emberei egyszerre jelen voltak, és ahol a Földünkről összegyűjtött földöntúli tárgyakat vonultatták fel. Megtudtuk azt is, ha léteznek földön kívüli értelmes lények, akkor ők az isteni jóság irgalmáról és a Megváltóról csakis a földi emberek által szerezhetnek majd tudomást egy esetleges jövőbeli találkozás során.
A második találkozás-történet a csángó Antal Veronikáé. Ő 1935-ben született Botfalván négy testvér legidősebbikeként. Már fiatalon elhatározta, hogy istennek szenteli életét és felvételt kért a falujában működő Assissi Szent Ferenc missziós nővérek kongregációjába. A kommunista diktatúra azonban keresztülhúzta terveit és a szerzetesi életre készülő gyermeket elvitték a faluból miután a rendházat bezárták. Ezután Veronika a helyi plébános tanácsára tisztasági magánfogadalmat tett, gyerekeket, beteg időseket ápolt és szent életet élt, amíg egyszer elborult elméjű fiatal férfi - Veronika ellenállván erőszakos nemi közeledésének - meg nem ölte. Az ő történetének apropója a szeptember havának 22. napján történő boldoggá avatása. Példája arra tanít minket, egészítette ki Sándor atya magyarázatával a történetet, hogy annyit érünk emberként, amennyire hajlandóak vagyunk elmenni saját jóságunk, tisztaságunk és becsületünk megtartásában.
A harmadik találkozás a Dél-olaszországi Pescaraból származik, és egy szent és együgyű életet folytató, de fiatalon meghalt fiú és teremtője hosszas testi szenvedések utáni találkozásáról szólt. Utolsó mondataiban biztosította az őt halálos ágyán körülvevőket, hogy tekintetével továbbra is kíséri majd őket odafentről. Azzal visszaadta lelkét teremtőjének és sűrű rózsaillatot bocsátva öt napig feküdt ravatalán e csodával bizonyságot téve élete szent voltáról. Az ő boldoggá avatása is jelen hónap ünnepe.
Negyedszerre pedig egy példázatot hallottunk egy metaforikus utazásról a fizikai és az emberi hidegség tartományába; egyszerre éreztük a sarkkörön túli zord fagyot és az emberi szívet szorító önzés belső hideg fagyasztó hatását. Egy távoli, északi sziget ember nem lakta táján az önzés hidegében megfagyó egymástól elhidegült emberek képével bocsátotta el Sándor atya közösségünket a hétvégére. Története az emberi szeretet és önzetlenség tüzének áldozathozatal általi élesztésére és táplálására hívott fel mindannyiunkat.

Szerencs, 2018. szeptember 21.

Éliás Balázs

Sándor Atya  a nagyböjt negyedik hetében arra hívta fel hallgatósága figyelmét, hogy Ferenc pápa aggódó hangon szól a védtelen természet és a védtelen ember mellett, felemeli a szavát a természet megóvásáért, a szegények emberi méltóságáért, a felelős társadalmi elkötelezettségért. A Szentatya nyilvánvalóvá teszi, hogy a mostohán kezelt és kifosztott természet „ökológiai megtérést” igényel, egy olyan gyökeres fordulatot, melyben az ember magára vállalja az elkötelezett felelősséget a természet védelméért a közös otthon megóvásával. Ez az elkötelezettség magába foglalja a nyomorúság felszámolását, a szegények iránti törődő figyelmet és a mindenki számára biztosított egyenlő hozzáférést a föld forrásaihoz.