Laudato si – Áldott légy
Intézményünk az idén is csatlakozott ahhoz a programhoz, amelyet 2017-ben Dr. Ternyák Csaba egri érsek kezdeményezett azzal, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére Teremtésvédelmi Napot hirdetett. Kiemelten fontosnak tartjuk az Isten által teremtett világ védelmét, s ennek jegyében a teremtésvédelem gyakorlati megnyilvánulásait, ezért 2023. március 24-én iskolánk közössége a szemét összeszedését követően megszépítette az épület környezetét, fákat, virágokat ültetett. Több osztály tanulói a Fenyvesben fenyőt ültettek, fákat locsoltak, mások a város különböző pontjain gyűjtötték össze az eldobált hulladékot – kezükben a teli zsákokkal mindannyiunk figyelmét arra hívják fel, hogy környezetünk tisztán tartása mindennél fontosabb.
A teremtésvédelmi napon a program megvalósításához szükséges eszközök biztosításával hozzájárultak többek között eszközökkel, öntözővízzel, hulladékgyűjtő zsákokkal:
Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft., Borsodvíz ZRT., Szerencs Város Önkormányzata (EFOP-1.4.2-16-2016-00021), Waberer Alapítvány – „Tiszta Zemplénért” program.
![](http://www.big.szerencs.hu/images/stories/336059996_1860779150968765_773333984992225499_n(1).jpg)
|
Bővebben...
|
|
Lecsaptak a „Bocskais PET Kalózok”
Elképesztő, hogy a Tisza és a Bodrog évről évre mennyi műanyag palackot és egyéb hulladékot sodor magával, hogy aztán az árterületeken lepakolja. Szerencsére mindig akadnak lelkes önkéntesek, akik újra és újra felveszik a harcot a folyóval és a felelőtlen szemetelőkkel, s gyűjtik fáradhatatlanul a palackokat. A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum „PET kalózai” Éliás Balázs pedagógus vezetésével szeptember 23-án lecsaptak a műanyag hulladékokra. A lelkes csapat tagjai Bodrogkeresztúrnál szálltak vízre, hogy a vadregényes Bodrogon felhajózva megtisztítsák a folyó és a partszakasz egy részét. A nap végére több mint száz zsáknyi szétválogatott hulladékot szedtek össze, így a folyó ezen része végre fellélegezhet.
/Szerencsi Hírek/
![](http://www.big.szerencs.hu/images/stories/307984495_766302044729906_3553860270194570031_n.jpg)
|
Bővebben...
|
Lelkes kis csapatunkkal, ezúttal a 9.B osztállyal, ismét kesztyűt és zsákot ragadtunk és összeszedtük az eldobált hulladékot a Fenyvesben. Köszönjük a munkátokat!
![](http://www.big.szerencs.hu/images/stories/306981730_600764001631291_6939947312037448864_n%20(1)(1).jpg)
|
Bővebben...
|
|
Ígéretünkhöz híven rendszeresen kilátogatunk az örökbefogadott szerencsi Fenyvesbe. A gyönyörű napsütéses márciusi napon a 9.H osztály vidám kis csapata fogott kesztyűt és zsákot, hogy összeszedje a mások által felelőtlenül eldobált hulladékot!
Köszönjük szépen a munkátokat!
![](http://www.big.szerencs.hu/images/stories/330367134_230298886106304_6327948594140394533_n.jpg)
|
Bővebben...
|
Iskolánk idén is részt vett az április 24-28 között megrendezett Fenntarthatósági Témahét programjain. A tanulók a tematikus tanórákon megismerkedhettek a biodiverzitás, a fenntartható értékek, az energia és a hulladék témakörökkel.
A Föld Napja tiszteletére hétfőn a tanulók zöld öltözetben jelentek meg és készítettek fényképeket.
A 9.H és 9.T osztályok részt vettek az országos TE SZEDD programban és munkájukkal szebbé varázsolták településünk több pontját. Munkájukat köszönjük!
![](http://www.big.szerencs.hu/images/stories/346049755_968761454155788_3205492533572963108_n.jpg)
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
2. oldal / 4 |