Iskola
Ma 2024. 3. 29, péntek, Auguszta napja van.
Holnap Zalán napja lesz.
Az általad nézett oldal: Címlap Az iskoláról

altA szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzésének megőrzése fontos a köznevelési intézmények életében. Ennek jegyében évről-évre kiemelt figyelmet fordítunk nemzeti ünnepeink megünneplésére. Az idén a március 15-ei események 170. évfordulóján emlékeztünk a márciusi ifjakra. 

A Himnusz közös éneklését követően Bodnár Györgyné ünnepi beszédében kiemelte, hogy 1848. március 15-e reggelén Bécsben ünneplő tömeg fogadta Kossuth Lajost, miközben megindultak a pesti események is. Petőfi és társai a Pilvax kávéházból elindulva először az egyetemhez vonultak, ahol számuk rövid idő alatt 10 ezer főre gyarapodott. Az egyetemistáknak Petőfi elszavalta a Nemzeti Dalt, és felolvasta nekik a 12 pontot is, majd együttesen a Landerer nyomdához vonultak, kinyomtatták 12 pontba foglalt követeléseiket.
Bodnár Györgyné a korabeli események ismertetése után hangsúlyozta, hogy a forradalom győzelmének gyümölcse a március 15-ét követő egy hónapban érett be, amikor a Kossuth által kidolgozott felirati követelésekből a magyar országgyűlés létrehozta az áprilisi törvényeket, és kinevezte az első magyar felelős kormányt.
Az ünnepi beszédet követően iskolánk tanulói emlékeztek a 170 évvel ezelőtti napra. Műsorukban felelevenítették az eseményeket, az énekkar a dalaiban Isten áldását kérte a magyar népre. Ünnepi megemlékezésünk zárásaként közösen énekeltük a Szózatot, hisszük, hogy 
Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Bodnárné Göndör Magdolna
idegennyelv tanár
 
Bővebben...
 

altMárcius  1. a  diszkriminációk elleni közös fellépés napja.  Az iskolánkon belüli Erasmus-közösség erről egy közös workshoppal, ötletelő krreatív együttműködéssel emlékezett meg. 

Annyi különböző fajtája létezik a hátrányos megkülönböztetéseknek, hogy az ez alkalomból összegyűlő erasmusos diákjainknak egész délutánt felölelő programot adott a feladat, hogyan lehetne a plakátok eszközét felhasználva felhívni a figyelmet a diszkrimináció veszélyeire, lehetséges megnyilvánulási formáira.  Az elkészült munkákból tükröződő lelkesedés a nap üzenete iránt szépen mutatja, hogy az erasmusos bocskaisok hogyan viszonyulnak  a kérdéshez: egyértelműen elutasítóan. Szerencsére nekik már nem PC (politically correct) az előítéletesség, a megkülönböztetés. Képekben, feliratokban foglaltak állást a megkülönböztetés minden formája ellen, legyen az etnikai, vallási, nemekhez kapcsolódó vagy politikai nézetek mentén megvalósuló. Ezek az elkészült plakátok néhány hétig fogják harsogni üzenetüket az iskolánk aulájában elhelyezett felületen.
 
Bővebben...
 

altFebruár 23-án hatodik alkalommal rendezte meg gimnáziumunk a végzősök bálját. A rendezvény ötletgazdája és szervezője (sok kis segítőjével együtt) Jakab Tamás tanár úr, a diákönkormányzat patronáló tanára volt. 

A szépen feldíszített iskola, az ízlésesen megterített asztal és a jó hangulat mellé üdítő műsort is kínált a részvevőknek a szervezőbizottság. Fellépett a Fall inside zenekar (régi bocskais tanulóink), György László 12. évfolyamos szólista és Kovács Annamária tánccsoportja. Köszönjük nekik a színvonalas műsort, a reggelig tartó mulatság a bizonyíték arra, hogy jól éreztük magunkat.
 
Bővebben...
 

altA kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Európában a számuk eléri az 1 milliót. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. Gimnáziumunk február 23-án megtartott emlékműsorával a kommunista diktatúra áldozataira emlékezett. Azokra, akik a rendszer áldozatai voltak, és azokra is, akiket vallattak és kínoztak, akiket megbélyegeztek, akiket kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akiket csoport vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenkire, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Lénárd Ödön „ mint nyúl az őszi szántásban” című versének következő pár sora számol be érzékelhetően a kor szelleméről:
 
Így élek immár harminc éve:
futva, lebukva, újra körülnézve.
Hallgatódzva: hol, ki zuhant földre?
Fontolgatva: várjak-e még többre?
Szétzilálva minden csupasz bokrot,
mert csapda lehet egy kapu, egy oszlop,
s ha befordultam az utcasarkon,
visszanézve: követnek vajon?

Darai Enikő
pedagógus
Bővebben...
 

2018. február 7-én iskolánk tanulói közül 50 fő vett részt Domrádi Edit, Pálné Bodnár Cecília tanárnő, valamint Szemán Gábor és Daruka Róbert tanár úr kíséretében a Miskolci Egyetem Fizikai Tanszékének szervezésében megrendezésre kerülő rendhagyó fizika órán.  Érdekes fizikai kísérleteket mutatott be Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója. Róla azt kell tudni, hogy ő volt a megálmodója a Kutatók éjszakájának.

A bemutató célja a középiskolás diákok figyelmének felkeltése a természettudományok iránt, elsősorban a fizika és kémia területén. Sok kísérletet láthattunk a rezgések, hullámok témakörben, különösen hangtanból. Poláros rezgések gyakorlati alkalmazását is megcsodálhattuk. Érdekesek voltak a különféle aerodinamikai bemutatók is. A diákoknak talán a szárazjég és a folyékony nitrogén felhasználásával bemutatott kísérletek tetszettek a legjobban, figyelmesen végig ülve és figyelve a közel két órás foglalkozást. Úgy vélem, ha csak néhány tanuló kedvet kapott ezáltal a mérnöki pályához, a bemutató óra elérte célját.
Szerencs, 2018. február 8.
 
Daruka Róbert 
 
Bővebben...
 
« ElsőElőző11121314151617181920KövetkezőUtolsó »

13. oldal / 22