|
Sikeres szakmai vizsga
Tanulóink szakmai vizsgán vettek részt. A vizsga részei: 2021. május 14-én komplex írásbeli, majd május 19-én gyakorlati, a járvány miatti rendelkezések az éven szóbeli vizsgát nem engedélyeztek. Június 2-án vehette át a szakmai bizonyítványát a 14 vizsgázó, ezzel Irodai titkár képesítést szereztek és befejezték tanulmányaikat intézményünkben. Egyikük felsőfokú oktatásban, hatan újabb szakmát tanulnak majd, a többiek munkába állnak. A hivatalos átadás után az osztály oldott hangulatban utolsó közös fagyizással búcsúzott egymástól, amikor felelevenítették az együtt töltött idő szép emlékeit. Sok sikert kívánunk volt tanítványainknak!
|
|
Bővebben...
|
|
|
Kedves Végzős Diákjaink! Tisztelt Szülők, Rokonok, Érdeklődők!
A ballagás a 4 és 6 év munkáját zárja le a gimnázium falai között.
A jelenlegi járványügyi helyzetben azonban nem szeretném az érettségi biztonságát osztályszintű személyes találkozással veszélyeztetni,
ezért ebben a tanévben (a tavalyi minta alapján) előre felvett, digitális ballagást szervezünk. Ennek időpontja 2021. április 30. péntek 17 óra.
Reményem szerint az érettségi bizonyítvány osztásakor már olyan lesz a helyzet, hogy erre a szülők jelenlétében kerül sor.
Az év végi kitüntetések személyes átadása is ekkor fog megvalósulni!
A mellékelt meghívóval invitálom az érdeklődőket, vegyenek részt virtuális rendezvényünkön!
Sajnálom és együtt érzek diákjainkkal, de ebben a helyzetben ezt tartom felelős döntésnek!
Az utolsó napok hajrájára még sikeres felkészülést kívánok végzős tanulóinknak!
Jakab Tamás
igazgató
|
|
Bővebben...
|
|
 Ebben az évben a mezőkövesdi Szent László Plébánia és a Széchenyi István Katolikus Középiskola közösen meghirdetett egy „250 éves a Szent László templom” elnevezésű egyházmegyei katolikus iskolák tanulóinak szóló hittanversenyt, amelyen a szerencsi Bocskai István Gimnázium három tanulója, Bodnár Gergely, Zahuczki Zsuzsanna és Reményi Edit vettek részt. A megmérettetés összesen három fordulóból állt. Az utolsó, záró része a plébánián volt, amely során nemcsak tudásukat, hanem kreativitásukat, közösségben való gondolkodásukat és gyorsaságukat is megmutathatták a diákok. Végül a mi csapatunk hozta el az első díjat. Istennek legyen hála!
Gratulálunk!
|
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
|
|
9. oldal / 23 |