Iskola
Ma 2019. 11. 19, kedd, Erzsébet napja van.
Holnap Jolán napja lesz.
Az általad nézett oldal: Címlap


Sikeres földrajz verseny
Írta: Bodnár György   
2011. június 30. csütörtök, 13:05


2010 szeptemberében a Miskolci Egyetem „Régiónk a Kárpát-medence” címmel földrajz- és környezetvédelmi versenyt hirdetett, amelyre Kaposvártól Berettyóújfaluig az ország minden részéből jelentkeztek középiskolás diákok. A versenyt 4 fordulóban, kieséses rendszerben szervezték. Az első fordulóban a versenyzőknek interneten keresztül kellett megoldaniuk a Kárpát-medence földrajzával kapcsolatos kvízt. A továbbjutottaknak a következő megpróbáltatásra a saját iskolájukban került sor, ahol ez egyetem oktatójának előadását követően tesztkérdésekre kellett felelniük. Innen már csak 7 csapat került be a 3. fordulóba, amely egy hétvégi, telkibányai terepgyakorlat volt. Az erről készített beszámolók alapján szűrték ki a finalistákat. A harsányi kalandparkban szervezett döntőben a tatai Kerecsensólymok, a kiskunhalasi Homoki Viperák, a hajdúböszörményi Buborékok és a szerencsi Hódító Hódok versengtek a győzelemért, ahol a környezetvédelmi és földrajzi kérdések mellett már ügyességi feladatokban is helyt kellett állnunk. Az országos 2. helyezéssel egy 2 hetes baltikumi tanulmányutat nyertünk. Ám Észtország, Lettország és Litvánia előtt – végzősök lévén - egy óriási megpróbáltatás vár még ránk: az érettségi vizsga.
Csapatunk tagjai: Nemes Dániel, Tóth Anita, Tóth Dávid, Tóth Réka.
Felkészítő tanárunk: dr. Búzáné Tóth Márta. 

Módosítás dátuma: 2011. november 26. szombat, 21:11
 
« ElsőElőző11121314151617181920KövetkezőUtolsó »

18. oldal / 20