Projektindító találkozón Romániában |
2017. November 26 és 28 között két kollégánk, Éliás Balázs és Árvai Zsolt, részt vett Romániában a projektindító találkozón. Partnereink képviselőivel együtt megtervezték és felosztották a ránk váró feladatokat.
|
Bővebben...
|
ERASMUS pályázat a Bocskaiban |
Iskolánk több mint 7 millió forintot nyert a „Developing tolerance and mutual understanding in Europe” című Erasmus + pályázaton. A projekt témája az iskolai bántalmazás, kiközösítés, erőszak, rasszizmus, és hasonló problémák, amelyekkel egy mai kamasz találkozhat a mindennapjai során. Mindezt az egyén szintjén és európai kontextusban is vizsgáljuk majd partnereinkkel, egy román, egy török, egy olasz és egy portugál középiskolával. A két évig tartó közös munka folyamán diákjaink egy-egy csoportja ellátogat majd a fent említett országokba és egy alkalommal, jövő májusban mi is fogadjuk a partnereink küldötteit. A pályázat célja egymás különböző kulturális hátterének megismerése, egymás elfogadásának előmozdítása és az Európában való egymáshoz tartozás érzésének erősítése. A munka nyelve az angol lesz, mellyel lehetőséget nyújthatunk tanulóinknak a nyelvgyakorlásra is.
Szegedi Mária projekt koordinátor |
|
AZ ERASMUSOS DIÁKOK ISTAMBULBAN JÁRTAK |
A Bocskai István Katolikus Gimnázium három tanára, valamint tizenegy diákja Törökország mesés fővárosába, Isztambulba látogatott el a tolerancia jegyében szervezett Erasmus program keretében.
Sokunk számára ez volt az első alkalom, hogy a felhők tetejéről pillanthattunk le a világ egy másik szeletére. Isztambuli földet érésünket követően első ízben belekóstoltunk a török mentalitásba és abba, hogy milyen is egy közel 18 milliós lakosságú városban tömegközlekedni.
Egy apró, külvárosi, otthonos középiskolában barátaink vártak minket szívmelengető vendégszeretettel és már-már családtagként fogadtak bennünket.
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
2. oldal / 2 |