Tanévzáró szentmise Jászapátiban |
Az Egri Főegyházmegyéhez tartozó iskolák képviselői és kiválasztott tanulói 2022. június 8-án tanévzáró ünnepségen, Te Deumon vettek részt Jászapátiban. Iskolánkból Mezősi Kornél 12. A osztályos tanuló Érsek Atya elismerésében részesült hitéleti és közösségi tevékenységéért. Szeretettel gratulálunk végzős diákunknak, kijelölt feladatainak megvalósításához a Jóisten áldását kérjük. |
A Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum valamennyi dolgozója és tanulóifjúsága nevében kívánunk mindenkinek szeretetben eltöltött áldott karácsonyi ünnepet.
|
Szent Miklósra emlékeztünk a Bocskaiban |
A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnáziumban december 3-án Szent Miklós jótéteményeit idéztük fel. Ennek megfelelően Mikulásunk már a bejáratnál fogadta az iskolába érkezőket. Egy-egy dalért cserébe szaloncukor járt. A becsengetést követően a Mikulás az osztályokat látogatta meg Pintér Bálint atya kíséretében, és átadta a tanulók egymásnak küldött üzeneteit. A tanári szoba sem maradt ki, ahol a pedagógusoknak olvasta fel a diákok jókívánságait. A szünetekben zene szólt, ami mellett finom teát és forrócsokit kínáltak a Mikulás segítői. Nagyon köszönjük a kellemes napot az iskola diákönkormányzatának, valamint az őket segítő kollégának.
|
Bővebben...
|
„Egymillió ember imádkozta a rózsafüzért” |
2021. október 18-án iskolánk képviselői – pedagógusok és tanulók – a sátoraljaújhelyi Szent István Király Főplébánián az Egri Főegyházmegye más iskoláival együtt imádkozták a rózsafüzért. Imádságukat a világ egységéért és békéjéért mondták. Eközben a Bocskaiban az osztályközösségek csatlakoztak a Szent István Rádió és Televízió közvetítéséhez, hogy közös imájukkal erősítsék a fohász erejét.
|
Bővebben...
|
|
Találkoztunk Jézus Krisztus földi helytartójával |
2021. szeptember 12-én tantestületünk jó része együtt élte át azt a közösségi élményt, melyet Ferenc pápa magyarországi látogatásával nyertünk. A zárómise emelkedettsége, a lelki összetartozás eggyé kovácsolta a Hősök terén lévő több tízezer embert. Köszönjük, hogy lehetőségünk volt átérezni a keresztények egységét.
|
Bővebben...
|
Lelki percek – 2021. szeptember 10. |
Plébános úr rövid elmélkedése az eucharisztiáról szólt. Felhívta a tanulók figyelmét a 2021. szeptember 5-12. közötti időszak fontosságára, javasolta, hogy kísérjék figyelemmel a kongresszus egyházi és kulturális rendezvényeit. Külön szólt a vasárnapi zárómise jelentőségéről, s kérte a tanulókat, hogy legalább a médián keresztül legyenek részesei az ünnepi alkalomnak.
|
Bővebben...
|
|
Vízkereszt - iskolaszentelés |
2020. január 6-án,Vízkereszt, azaz Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe napján, Szarvas Péter atya a lelki percek keretében szenteltvízzel meghintette iskolánk auláját, jelképesen megszentelve így egész intézményünket.
A IV. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312–325 között kezdett terjedni Vízkereszt, mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.
Házszentelés, házáldás alkalmával Vízkereszt napján, tehát január 6-án vagy annak hetében a pap szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat. Az ajtó szemöldökfájára pedig krétával fölírja az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének, Gáspár, Menyhért, Boldizsár kezdőbetűit: 20+G+M+B+20. Más értelmezés szerint a 3 betű a latin „Christus Mansionem Benedicat”, azaz „Krisztus áldja meg e házat„ áldásformula kezdőbetűit jelenti.
Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, örömben és gyászban emlékeztethet arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között otthonunk felett van. Ez talán abban is segíthet, hogy döntéseinkben, otthoni viselkedésünkben, bűneinkből való felállásunkban tudjunk kihez igazodni. Hiszen Ő nem hagy el bennünket.
Darai Enikő
pedagógus
|
Bővebben...
|
Lelki nap – 2019. december 16-án |
December 16-án, hétfőn volt a Bocskai István Katolikus Gimnázium adventi lelki napja. A reggeli szentmisét Szarvas Péter plébános atya celebrálta. Ezt követően az osztályok a karácsonyi készületeket elősegítő kreatív lelki feladatokkal birkóztak (betlehemi élőkép, Jézus születése c. filmhez kapcsolódó rejtvényfeladatok, eukharisztiakus kártyajáték és a pletykajáték). A vetélkedőt követően plébános úr diaképes előadását hallgattuk a „Képzeletben a Szentföldön” címmel. Énekkarunk felemelő karácsonyi műsora után a lelki napot Csiszér László és társainak koncertje zárta. Ez a délelőtt ismét a közös együttlét, a karácsonyi ünnepre való hangolódás, a szeretet jegyében telt el.
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
1. oldal / 4 |