Hitélet
Ma 2024. 3. 28, csütörtök, Gedeon napja van.
Holnap Auguszta napja lesz.
Az általad nézett oldal: Címlap


Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe
Írta: Szemán Artúr   
2019. február 28. csütörtök, 11:04

altA 2019. február 22-i laudáció során Kocsis Sándor atya több témáról beszélt nekünk.

Az első Szent Péter apostol székfoglalása volt. Szent Péter 42-ben ment Rómába, és ott megalapította a római püspökséget, a későbbi Vatikánt. Péter még visszatért Jeruzsálembe, majd közel egy évtizedig Antiochia püspöke volt, és csak 60 körül telepedett le végleg Rómában. Római és antióchiai székfoglalására a IV. század óta emlékezünk. Péter, a "kőszikla" kezdettől fogva az egyház egységének és erejének a jele. A mai napon, Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén egyházunkért és a keresztények egységéért imádkozunk.
Érdekes volt Gary Sinise nemrég megjelent önéletrajzának említése. A színészt a Forrest Gump című film Dan hadnagyaként ismerjük. Önéletrajzában felesége és saját maga megtérésének és katolizálásának történetét meséli el nekünk.
Harmadikként az atya arról tájékoztatott minket, hogy most vasárnap minden katolikus templomban országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára. A katolikus oktatás lényegének, céljának meghatározásakor Erdő Péter gondolatait idézte. A katolikus oktatás nem feltétlenül jobb, mint a világi, mivel nem "versenyistállóként" működik. A különbség a küldetésben rejlik. A katolikus oktatás a konkrét szakmai ismeretek mellett a személy további fejlődéséhez szükséges alapokat és értékeket kívánja átadni. Sándor atya megemlítette, tavaly történt meg először, hogy a katolikus iskolák tanulóinak száma világméretben meghaladta a 60 milliót. Arra kérte iskolánk diákjait, hogy minél többen vegyenek részt ezeken a vasárnapi miséken.
Említést tett továbbá néhány tavaszi egyházi programról, többek között Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói látogatásáról is. Végezetül jó szórakozást kívánt azoknak a diákoknak, akik részt vesznek ma este a Végzős Bálon.  
 
Pórné Nagy Katalin
közgazdásztanár
 
 
Módosítás dátuma: 2019. február 28. csütörtök, 11:10
 
« ElsőElőző123456KövetkezőUtolsó »

3. oldal / 6