Jogi ismeretek tantárgy bemutató órája |
A 2015/16-os tanév második félévének bemutató órájára április 21-én került sor. Az esemény ezúttal azt a célt szolgálta, hogy a hagyományos gimnáziumi oktatás széles körben ismert tantárgyai mellett képet kapjunk a szakközépiskola ügyviteli szakmacsoportjában folyó munkáról is. Jelen alkalommal egy Jogi ismeretek órát tekintettek meg a tantestület tagjai. A 11.KgB osztály tanóráját Pórné Nagy Katalin óraadó tanár vezette.
|
Bővebben...
|
Tájékoztatás a 2017. évi általános pedagógusminősítési eljárásra történő jelentkezés feltételeiről |
A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás és a Bocskai Katolikus Gimnázium programzáró rendezvénye |
Véget ért a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás „Eséllyel a jövőbe” pályázata, melyben több mint két éven keresztül gimnáziumunk is részt vett partnerként. A gyerekesély program záró rendezvényét 2015. szeptember 11-én délelőtt tartották meg a Tatay Zoltán-sporttelepen. A diákokat Dr. Árvai László, a kistérségi társulás főmunkatársa, majd az intézmény részéről Gazdóf Miklósné igazgatóhelyettes-asszony köszöntötte a helyszínen. Ezt követően valamennyi résztvevő hidegétel-csomagot vehetett át a szervezőktől, majd a Szerencsi Rendőrkapitányság valamint a Szerencsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szakemberei tartottak érdekes bemutatókat a gyermekek számára. Gimnáziumunk örömmel csatlakozott a projekthez, és reméljük, hogy a jövőben lesz még mód hasonló együttműködésre a kistérségi társulással.
|
Bővebben...
|
|
|
15. oldal / 15 |