Kedves Végzős Diákjaink! Tisztelt Szülők, Rokonok, Érdeklődők!
A ballagás a 4 és 6 év munkáját zárja le a gimnázium falai között.
A jelenlegi járványügyi helyzetben azonban nem szeretném az érettségi biztonságát osztályszintű személyes találkozással veszélyeztetni,
ezért ebben a tanévben (a tavalyi minta alapján) előre felvett, digitális ballagást szervezünk. Ennek időpontja 2021. április 30. péntek 17 óra.
Reményem szerint az érettségi bizonyítvány osztásakor már olyan lesz a helyzet, hogy erre a szülők jelenlétében kerül sor.
Az év végi kitüntetések személyes átadása is ekkor fog megvalósulni!
A mellékelt meghívóval invitálom az érdeklődőket, vegyenek részt virtuális rendezvényünkön!
Sajnálom és együtt érzek diákjainkkal, de ebben a helyzetben ezt tartom felelős döntésnek!
Az utolsó napok hajrájára még sikeres felkészülést kívánok végzős tanulóinknak!
Jakab Tamás
igazgató
|
Bővebben...
|
Hittanverseny Szent László nyomában |
Ebben az évben a mezőkövesdi Szent László Plébánia és a Széchenyi István Katolikus Középiskola közösen meghirdetett egy „250 éves a Szent László templom” elnevezésű egyházmegyei katolikus iskolák tanulóinak szóló hittanversenyt, amelyen a szerencsi Bocskai István Gimnázium három tanulója, Bodnár Gergely, Zahuczki Zsuzsanna és Reményi Edit vettek részt. A megmérettetés összesen három fordulóból állt. Az utolsó, záró része a plébánián volt, amely során nemcsak tudásukat, hanem kreativitásukat, közösségben való gondolkodásukat és gyorsaságukat is megmutathatták a diákok. Végül a mi csapatunk hozta el az első díjat. Istennek legyen hála!
Gratulálunk!
|
Bővebben...
|
Eredményeink az országos gépíróversenyen |
A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége 2020. április 1-8. között szervezte meg a szokásos tavaszi országos Teöreök Aladár gépíróversenyt, melyen 3 diákunk írta meg otthonában a versenyszöveget.
Ebben a számban egy speciális programmal dolgoznak a diákok, akiknek tíz perc alatt kell a képernyőn látható szövegből minél többet lemásolniuk.
Dicséret illeti őket, hiszen a digitális oktatásban való helytállásuk mellett szorgalmasan készültek erre a megmérettetésre is. Büszkék vagyunk mindhármukra, és további sikereket kívánunk nekik, hiszen a verseny második fordulója szeptemberben várható.
Helyezettek ifjúsági kategóriában:
Bodnár Gábor II
Ficsor Erika III.
Pajkó Roland V.
Kovács Judit
felkészítő tanár |
Herba Medica Tanulmányi Verseny |
Sándor Árpád, a gimnáziumunk 10.A osztályos tanulója 4. helyezést ért el a Herba Medica Tanulmányi Versenyen, melyet a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerész kara hirdetett meg.
A jelentkező 113 középiskolásnak a gyógynövényekről, gyógyszerészettel kapcsolatos ismeretekről állítottak össze a szervezők feladatokat. Két internetes fordulót követően a döntő a járványhelyzet miatt szintén online formában volt megtartva a döntőbe jutott 13 diáknak. Egy 85 kérdésből álló időzáras tesztet kellett a versenyzőknek kitöltenie, valamint egy előadást kellett beküldeniük. Tanulónk a napvédő készítményekről készítette az előadását. Sikeréhez ezúton is gratulálunk.
A videó ide kattintva megtekinthető
|
Öregdiákok találkozója és bálja |
Hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg 2020. február 15-én a régi bocskaisok találkozóját. Szeretettel vártuk azokat a vendégeket, akiknek diákként, szülőként, pedagógusként bármilyen kapcsolata van-volt a Gimnáziummal.
A hagyományos báli szórakozáson túl lehetőséget adtunk egy-egy jó beszélgetésre a csendes kávézóban. Kiállítótermünkben tárgyak, képek, fotók és videofelvételek emlékeztettek a „régi szép időkre”. Kísérőprogramként kínáltuk a fotófalat, ahol a volt osztálytársak megörökíthették az újratalálkozás élményét.
A visszajelzések alapján rendezvényünknek kedvező visszhangja volt. Így hát, kedves Vendégek: jövőre Veletek ugyanitt!
|
Bővebben...
|
Bocskais diákok a döntőben! |
2020. január 31-én az egri Eszterházy Károly Egyetem által szervezett angol szépkiejtési versenyen a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium három tanulója bejutott a döntőbe.
A rangos eseményt az Anglisztika és Amerikanisztika Intézet szervezte, az idei a 13. alkalom volt. A verseny két fordulóból állt. A benevezett diákok három ismert szövegből választhattak, amelyet az egyetemi zsűri előtt olvastak fel. Az a 15 diák, aki sikeresen továbbjutott a döntőbe, egy ismeretlen szöveget olvasott fel az intézet oktatóiból és hallgatóiból álló zsűri előtt.
Iskolánkból hárman is a bizonyíthattak a döntőben, remek teljesítményükkel dicsőséget szereztek iskolánknak: Halász Ivett 11/H, Szalánczi Ábel 11/A és Váraljai István 11/A osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk Jurák Józsefné.
Gratulálunk a versenyzőknek!
|
Bővebben...
|
Szép magyar beszéd verseny helyi fordulója |
2020. január 28-án intézményünkben helyi válogatót rendeztünk a Kazinczy-verseny megyei döntőjére, ahol egy szabadon választott és egy kötelező szöveggel mértük fel a tanulók beszéd- és olvasási készségét. A népes jelentkezőkből a gimnáziumi kategóriában két első helyezettet, a szakgimnáziumi kategóriában egy első díjat osztottunk ki.
Eredmények:
1. helyezettek:
Miliczki Martina 12. A
Nagy Rebeka 10. A
Barócsi Barbara 9. B
2. helyzettek:
Takács Zsanett 12. A
Zahuczki Zsuzsanna 9. A
3. helyezett lett:
Halász Ivett 11. H
Gratulálunk!
|
Bővebben...
|
Tompa Mihály Szavalóverseny |
„Mert a boldogságra kevés csak a jelen,
A multon épűl az s az emlékezeten;”
(Tompa Mihály)
A Putnoki Gomba Levente Gimnázium 2020. február 7-én rendezte meg a 21. Tompa Mihály Szavalóversenyt.
Tompa költészete ismét kapocsként kötötte össze a felvidéki és az országhatáron belüli magyar iskolásokat és felkészítő tanáraikat. A versenyen tisztelettel emlékeztek az allegóriák, a virágénekek és a regék költőjére.
Iskolánkat Takács Vivien 8. H osztályos, Ács Kincső 11. A osztályos és Takács Zsanett 12. A osztályos tanulók képviselték. A 7-8. évfolyamos kategóriában Vivien nagyon szoros versenyben a 2. helyezést szerezte meg, míg a 11-12. évfolyamosok versenyében Kincső 2. helyezett lett, Zsanett pedig különdíjat kapott. A tanulókat Magyar Anett, Balázs Beáta és Gazdóf Miklósné tanárnők készítették fel.
Gratulálunk a szép eredményhez.
Magyar Anett
|
Bővebben...
|
Iskolánkban 2020. január 31-én, a harmadik teremtésvédelmi nap keretén belül emlékeztünk meg a 20 évvel ezelőtt történt tiszai ciánszennyezésről és a Tisza élővilágának sokszínűségéről.
Szarvas Péter plébános a reggeli lelki percek során megosztotta a ciánszennyezéssel kapcsolatos személyes élményeit, és felhívta a diákság figyelmét a teremtett világ értékeinek fontosságára, megóvására.
A diákok felragasztották Noé bárkájára azokat a számukra fontos tárgyakat, fogalmakat ábrázoló táblácskákat, melyeket egy özönvíz esetén mindenképp magukkal vinnének. Ezt követően röviden beszámoltak diáktársaiknak arról, hogy miért ezeket a tárgyakat, érzéseket, gondolatokat tartották megmentendőnek.
|
Bővebben...
|
Ökológiai vetélkedő – 2020. január 31. |
A teremtésvédelmi nap keretében 2020. január 31-ére ökológiai vetélkedőt hirdettünk a szerencsi kistérség valamennyi általános iskolája számára. Felhívásunkra a környék iskoláiból 29 csapat jelentkezett. A 3 fős csapatoknak a tiszai ciánszennyeződés, a csernobili katasztrófa és a légszennyezés témaköréből kellett felkészülniük.
A nemes versengésben a következő eredmény született:
I. helyezett: Rátka - Német Nemzetiségi Kéttannyelvű Általános Iskola
II. helyezett: Megyaszó – Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola
III. helyezett: Encs – Szent László Katolikus Általános Iskola és AMI
Gimnáziumunk 7. osztályos csapata versenyen kívül a 2. helyezést szerezte meg. Gratulálunk valamennyi résztvevő csapatnak, a helyezetteknek és a felkészítő tanároknak.
|
Bővebben...
|
|
Jelentkezés a felsőoktatási intézményekbe – 2020. február 15. |
Kedves végzős 12. évfolyamos diákjaink!
2020. február 15-e a felsőoktatási intézményekbe történő jelentkezésetek beadási határideje. Ne feledkezzetek el mindazon információkról, amelyeket a 11-12. évfolyamban szereztetek a továbbtanulással kapcsolatban. Több felsőoktatási intézmény tartott tájékoztatót iskolánkban, ismertetve campusuk kínálatát (Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem, Nyíregyházi Egyetem, Eszterházy Egyetem, Nemzetvédelmi Egyetem stb.) Személyesen találkoztatok volt bocskais diákokkal, akiktől első kézből informálódhattatok. A karrier-nap szintén jó lehetőség volt arra, hogy a munka világába is bepillantsatok. Részt vettetek nyílt napokon, ahol a kiválasztott egyetem hangulatát is megérezhettétek.
És a realitások talaját adta az a tájékoztató, melyet Reményi Szabolcs igazgatóhelyettes tartott, bemutatva a jelentkezés folyamatát és a pontszámítási lehetőségeket. A jelentkezési sorrend felállításakor jól gondoljátok át, hogy mi az, amivel az életben szeretnétek foglalkozni, de azt is, hogy mire vagytok képesek! Az érettségi eredmény ismeretében július 9-éig még van módotok a sorrend megváltoztatására. Kérjük, döntéseteket alapos, felelősségteljes mérlegelés előzze meg!!!
|
Bővebben...
|
Vízkereszt - iskolaszentelés |
2020. január 6-án,Vízkereszt, azaz Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe napján, Szarvas Péter atya a lelki percek keretében szenteltvízzel meghintette iskolánk auláját, jelképesen megszentelve így egész intézményünket.
A IV. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312–325 között kezdett terjedni Vízkereszt, mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.
Házszentelés, házáldás alkalmával Vízkereszt napján, tehát január 6-án vagy annak hetében a pap szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat. Az ajtó szemöldökfájára pedig krétával fölírja az évszámot és a népi értelmezés szerint a Háromkirályok nevének, Gáspár, Menyhért, Boldizsár kezdőbetűit: 20+G+M+B+20. Más értelmezés szerint a 3 betű a latin „Christus Mansionem Benedicat”, azaz „Krisztus áldja meg e házat„ áldásformula kezdőbetűit jelenti.
Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, örömben és gyászban emlékeztethet arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között otthonunk felett van. Ez talán abban is segíthet, hogy döntéseinkben, otthoni viselkedésünkben, bűneinkből való felállásunkban tudjunk kihez igazodni. Hiszen Ő nem hagy el bennünket.
Darai Enikő
pedagógus
|
Bővebben...
|
|
Bocskais Bakancsosok a Tállya-Erdőbénye útvonalon |
A kitűzött cél ezúttal a pirossal jelzett Kossuth túraútvonal Tállya-Erdőbénye 15 kilométeres szakaszának teljesítése. Amit ezen túl elértünk, az ennél sokkal több; a visszatérő rutinos törzstagoknak már meg sem kottyan egy ilyen táv teljesítése, az újonnan csatlakozók pedig rákaptak a túrázás ízére. Igazi közösség van formálódóban. A képek magukért beszélnek…
|
Bővebben...
|
Lelki nap – 2019. december 16-án |
December 16-án, hétfőn volt a Bocskai István Katolikus Gimnázium adventi lelki napja. A reggeli szentmisét Szarvas Péter plébános atya celebrálta. Ezt követően az osztályok a karácsonyi készületeket elősegítő kreatív lelki feladatokkal birkóztak (betlehemi élőkép, Jézus születése c. filmhez kapcsolódó rejtvényfeladatok, eukharisztiakus kártyajáték és a pletykajáték). A vetélkedőt követően plébános úr diaképes előadását hallgattuk a „Képzeletben a Szentföldön” címmel. Énekkarunk felemelő karácsonyi műsora után a lelki napot Csiszér László és társainak koncertje zárta. Ez a délelőtt ismét a közös együttlét, a karácsonyi ünnepre való hangolódás, a szeretet jegyében telt el.
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
5. oldal / 15 |