A végzős hatosok és a kishatosok együtt Sarudon |
Közös táborban vett részt iskolánk 12. H és 7. H osztálya Sarudon 2018. nov. 9-10 között. A végzős hatosok több éves kiemelkedő közösségi munkájukért (lelki napok, szentmisék) kapták jutalmul ezt a kirándulást, míg a „kicsiknek” jó alkalom volt arra, hogy a 12. H osztály tagjaitól tanácsokat kapjanak a 6 éves képzésre vonatkozóan, átvegyék tőlük az iskola hagyományait.
A közös kirándulás a jó hangulat jegyében telt el. Az estéket játékkal töltötték ki: előkerültek a társasjátékok, a kártya és az elmaradhatatlan karaoke. A külső reflektorok a sportprogramok kedvelőinek kedveztek A kirándulás fénypontja a Poroszlón lévő Ökocentrum meglátogatása volt. A bensőséges beszélgetésekre jó alkalmat adtak a közös terítések, az együtt mondott imák, étkezések stb. A program nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen a végzősök igaz szeretettel közeledtek a hetedikesek felé, a kicsik pedig a nagyobb testvért látták a végzősökben és jókedvűen, bizalommal telve töltötték együtt ezt az élményekben gazdag pár napot.
Darai Enikő
osztályfőnök
|
Bővebben...
|
Kosárlabdacsapatunk az országos elődöntőben! |
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kosárlabda Szövetség által szervezett B33 Kosárlabda Diákolimpia megyei döntőjén ezen az éven is részt vett gimnáziumunk 3 fiú csapata. A legfiatalabb csapatunk (Sándor Árpád, Kovács Kornél, Nyakó Gergő és Maczkó Balázs) célja mindenképpen a tapasztalatszerzés volt, valamint, hogy ismerkedjenek a kosárlabda eme fajtájával. Sikerült a négy mérkőzésből egyet megnyerni, ami mindenképpen előremutató a jövőre nézve. Második csapatunk tapasztaltabb játékokból állt (Géczi Márkó, Csáki Gergő, Trikó Márk, Bajusz Ábel). Ők a ranglétrán előrébb végeztek, csoportjuk második helyezettjeként nyolcaddöntőbe jutottak, ahol a bajnokcsapat állította meg őket. Legidősebb csapatunk, mely csak végzős diákokból áll (Asszú Áron, Jurák Botond, Vecser Milán és Sándor Bence), egészen a döntőig meneteltek. Ehhez a korábbi tornákon megszerzett rutin és tapasztalat nagy segítséget jelentett. A döntőben a tiszaújvárosi Eötvös Gimnáziummal csaptak össze, ahol nagy harc után a 2. helyezést érték el. Ezzel az eredménnyel is továbbjutott csapatunk az országos elődöntőbe, amit várhatóan 2019 elején rendeznek majd. Gratulálok a srácoknak és folytatjuk a munkát.
Endrész Tamás edző/testnevelő
A csoportmérkőzéseken nem találtunk legyőzőre, itt a fizikális fölényünk, valamint a tapasztalat segített minket. Az elődöntőben a Jezsuita Gimnáziummal találkoztunk, akik már komoly csatára kényszerítették csapatunkat, de a végére sikerült magabiztos győzelmet aratnunk. Szinte pihenő nélkül jött a döntő, aminek már csak a bajnoki cím volt a tétje, hiszen az első és második helyezett egyaránt tovább jutott az országos elődöntőbe. Itt nem sikerült nyerni, így ezüstéremmel tértünk haza. Örülök, hogy ilyen jó csapatban játszhatok!
Sándor Bence játékos
|
Bővebben...
|
Ismét jól szerepeltünk a „Vaskobak” versenyen |
A miskolci Diósgyőri Gimnázium a Miskolci Egyetemmel és a miskolci Herman Ottó Múzeummal közösen szervezett „Vaskobak” megyei geológiai vetélkedőt. Az első írásbeli forduló eredményei alapján a 2018. december 1-jén, szombati napon megrendezett szóbeli döntőbe jutott a Bocskai István Katolikus Gimnázium csapata, ahol tanulóink bizonyíthatták felkészültségüket a természetföldrajz, illetve az ásvány- és kőzettan területein. A Bocskai István Katolikus Gimnázium csapata szoros versenyben az előkelő megyei negyedik helyezést érte el. A csapat tagjai: Tóth-Szőke Patrik 12. H, valamint Bárdos Flóra és Bogoly Levente 12 A osztályos tanulók voltak. Felkészítő tanáruk Jancsovszki Máté, a gimnázium történelem – földrajz szakos tanára volt.
|
Bővebben...
|
Manderka hegyi körverseny |
2018. november 9-én Sajókápolnán egy rendvédelmi körversenyen vettünk részt. Egy Offroad pályán kellett végrehajtani a fizikailag és szellemileg is embert próbáló feladatokat. Kitartóan, egymást bíztatva 30 perc alatt küzdöttük át magunkat az akadályokon. Ezzel az eredménnyel az induló 18 csapat között a 7. helyezést sikerült elérnünk.
Sotkó Ivett, Bakos Dániel, Rohály Roland
12.R osztályos tanulók
|
Bővebben...
|
2018. november 16-án került megrendezésre a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium megújult diákönkormányzatának szervezésében a Jótékonysági Gólyabál, iskolánk életében immáron hatodik alkalommal. Az idei bál fő célja Kapus Krisztián támogatása, aki a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola tanulója. Ennek érdekében a bál bevételéből származó pénzösszeg nagy részét felajánljuk a betegséggel küzdő diáktársunk számára.
A gimnázium aulája teljesen megtelt szórakozni vágyó, táncos lábú diákokkal, tanárokkal. Az estét Gazdóf Miklósné igazgatóhelyettes nyitotta meg, majd a diákönkormányzat vezetősége nevében Molnár Gergő, a diákönkormányzat elnöke mondott köszönetet azoknak, akik valamilyen formában részt vettek a bál megszervezésében, lebonyolításában. Ezután a Pretenders zenekar műsorát tekinthették meg a vendégek. A talp alá való élőzenét a Fortuna Team együttese szolgáltatta az este folyamán. A bálhoz hozzátartozott a tombolahúzás, amely során rengeteg értékes ajándék kisorsolására került sor, majd ezután egészen éjfélig folytatódott a mulatság.
Véleményem szerint a hagyományokhoz híven az idei gólyabál is jól sikerült, mindenki kiválóan szórakozott és remekül érezte magát. Ennek jegyében nagy reményt fűzök a februárban megrendezésre kerülő végzős bálhoz.
Molnár Gergő
a DÖK elnöke
|
Bővebben...
|
Bocskais diákjaink kimagasló eredményeket értek el két, a közelmúltban megrendezésre került megyei idegennyelvi versenyen.
Évek óta töretlen lelkesedéssel készülünk a miskolci Jedlik Ányos Tudományos Ismeretterjesztő Társaság által megszervezett versenyekre, ahol B-A-Z megye 14-19 éves tanulói mérhetik össze tudásukat.
A Jedlik Ányos szavalóverseny idén jubilált, 10. születésnapját ünnepelte. Angol, német, francia, olasz és orosz nyelven előadott költeménnyel lehetett indulni a versenyen. Ennek kapcsán a versenyszellemű diákjaink Ács Kincső, 10/a osztályos, és Halász Ivett, 10/h osztályos lányaink gondoltak egy merészet, és felkészítő tanáruk javaslatára az angol mellett, olasz nyelvből is porondra léptek az idén.
Kincső angolból döntős lett, olaszból pedig a dobogó 3. fokára léphetett fel. Ivett olaszból döntős lett, angolból pedig megszerezte a 3. helyet a nívós versenyen.
A dr. Gárdus János nevével fémjelzett angol verseny két fordulóból állt szintén, ahol a tanulóink több nyelvi készségben is megmutathatták jártasságukat:írásbeli feladatsor, magnóhallgatás, és vita váltották egymást . Döntőbe jutott három diákunk: Ács Kincső 10 /a, Takács Hanga 10/a és Szabó Luca 10/h osztályosok. Kincső 6., Luca 7., Hanga pedig a 8. helyen végzett a rangos fináléban.
Gratulálunk és büszkék vagyunk a diákjainkra!
Jurák Józsefné
|
Bővebben...
|
2018.november 16-i laudatió |
Kocsis Sándor atya a 2018.november 16-i laudatióján a hálára, a szeretetre és a jótékonykodásra helyezte a hangsúlyt.
Szent Márk evangéliumából olvasott fel egy részletet gondolatébresztőnek.
Mennyibe kerülhet a napi megélhetésünk? A szüleink mennyi mindent feláldoznak azért, hogy gondtalanul élhessünk. Ők gondoskodnak a gyerekeikről, amit pusztán szeretetből tesznek. Ezért hálásnak kell lennünk irántuk.
A kivetítőn egy szimbolizált tenyér jelent meg, amely fel is fogta a vizet, de át is engedte. Ez a természet rendjére vonatkozik. Egymásra vagyunk utalva, gondoskodnunk kell a másikról.
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe közeleg. 24 évet élt, de ez a rövid élet is elég volt ahhoz, hogy az evangélium tanítását megvalósítsa. Istent szolgálta, amellett, hogy a férjének és a gyerekének is gondját viselte. Élete példaként szolgálhat mindannyiunk számára - 1235-ben szentté avatták.
Sándor atya felhívta a diákok figyelmét a közelgő jótékonysági bálra, aminek a bevételét egy helyi beteg kisfiú, Kapus Krisztián gyógyítására adományoz a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium közössége.
A mai adoráció is közös imádsággal ért véget.
Jurák Józsefné
angol szakos nyelvtanár
|
Megyei vers- és prózamondó verseny |
2018. november 13- án a szikszói Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola idén is megrendezte hagyományos vers- és prózamondó versenyét, a Majoros Imréné Palkovics Matild emlékversenyt.
Iskolánkat több tanuló is képviselte ezen az eseményen, különböző kategóriában. A 7- 8. évfolyamosok egy szabadon választott prózai művel, míg a 9-12. évfolyamosok egy családi témájú költeménnyel nevezhettek.
Nagy Luca, Takács Vivien 7. H, Ács Kincső 10. A, Takács Zsanett 11. A évfolyamos diákjaink színvonalas szavalatukkal képviselték intézményünket, melynek eredményeként:
Ács Kincső megyei 2. helyezést ért el / felkészítő tanár: Balázs Beáta/
Takács Vivien megyei 3. helyezést ért el / felkészítő tanár: Magyar Anett/
Gratulálunk a szép eredményekhez!
Magyar Anett
szaktanár
|
Bővebben...
|
Az idei tanévben október 26-án, pénteken tartottuk meg a szalagavató rendezvényünket. A végzős öt osztály tanulóinak műsora nyitotta az ünnepséget. Felhangzottak szülőknek szóló énekek, szavalatok és bölcseletek, melyeket a felnőtté válás kapujában álló diákok kicsit saját maguknak is megfogalmaztak. Kocsis Sándor plébános szentelte meg a szalagokat az Egri Egyházmegye képviselőjeként, majd az osztályfőnökök a saját osztályuk tanulóira feltűzték annak a jelképét, hogy ez a tanév középiskolás éveik végét jelenti. Dr. Gál András igazgató úr beszédében jó tanácsokkal és előre mutató gondolatokkal szólt a végzős évfolyamhoz. A műsor zárásaként minden osztály bemutatta a saját táncos produkcióját, melyek között mindenféle zenei stílus megtalálható volt a keringőtől, a modern összevágott zenés-táncos produkcióig. Gratulálunk diákjainknak, és további sok hitet, erőt és kitartást kívánunk nekik az előttük álló feladatok sikeres teljesítéséhez!
Jakab Tamás
matematika munkaközösség-vezető
|
Bővebben...
|
|